Egy zárlatos akkumulátor és némi ékszíj cseréjét követően mi másra vágyhat a ember (miután ízesen kikáromkodta magát), mint egy finom vacsorára. Meghatódom: ma Ő főz, citromos, lazacos, fekete olivás, tejszínnel lágyított tagliatellét (flancolunk, nem bírják az olaszok kimondani "hosz-szú-me-télt"... ).

A csajom főz, én meg hősként vadászom elő a méltó bort a lakás legideálisabb klimatikus adottságokkal bíró szegletéből: a gardrób szekrény parkettázott aljáról. A kisebb jövedéki bűncselekmény tényét kimerítő nagyságú borkészletből végül két palack kerül elő:

1. Majoros Laci Tokaji Muscat Ottonellje szigorúan száraz, 2006-ból,

2. És a Zwack szekszárdi Merlot rozéja, Solamen családból, duplaárnyékbábos címkéjével szintén 2006-ból.

Eltekintenék attól, hogy a Drágám arckifejezését ecseteljem, ugyanis ehhez a két palackhoz az egész szekrényt ki kellett pakolni... Na mindegy. Istennő a csajom, veszekedés helyett megfőzte a vacsorát, én meg jól kibontottam a két palackot (boncsadtőccsed).

1. Indulunk a Majoros féle Ottonell muskotállyal. Orrbavág az illat, annyira intenzív. Árad belőle a citrusos jelleg, aztán mintha friss bodzába szagolnánk...(ez a bodzás jelleg egyébként klasszikusan jellemző a halborokra). Könnyed a bor, fürgén pörög a pohárban, ugyanakkor megvan benne a kellő test, a tarcali savak és mineralitás (ilyenkor lehet ecsetelni a vulkáni tufa ízét a borban, garantáltan tátva marad a nő szája).

2. Jön a rozénk a löszről (Szekszárd dombjainak ez többnyire az altalaja), ez lágyságot ígér a szájban. Megpörgetjük a pohárban, jól eső mosollyal nézzük mély rózsaszínes árnyalatát, feltapad a pohár falára: van teste a bornak, lehet még jó a tej színéhez. Gyümölcsorgiával nyit az orrban, kerek kiegyensúlyozott íz a szájban, gyönyörű könnyed, gyümölcsös zamat. A tészta olajbogyója és intenzív citromja sandán néz a szekszárdi gyümölcsös ízjegyekre, viszont a lazac határozottan szereti. A Kedvesemnek csípi a nyelvét (Maci, ez nem annyira fini), aztán megmagyarázom neki, hogy ennek alapvetően örülünk: a jó rozéhoz illőn, üdítően szénsavas, egészen kicsit "pezseg" ékes bizonyítéka a levegőtől elzárt technológiának.

A rozékról még annyit, hogy a rozé 1 éves bor! Addig meg kell inni (Hajaj, micsoda mártíromság). Már most a piacon van a primőr évjárat, de a tejszín dússágához, jól áll az a több mint fél éve palackos érlelés.

És a konklúzió: szerintem Tokaj rozéja (Majoros Laci hívja így ezt az Ottonel muskotályt) szebb kísérője a citromos, lazacos, fekete olivás, tejszínes tagliatellének.